Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A police car at night with its emergency lights on.
Nyitókép: aijohn784/Getty Images

Fegyveres rablást követett el az olasz banda

Olaszországban őrizetbe vettek 11 embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy március végén kiraboltak két páncélozott pénzszállító gépkocsit Toszkánában - közölte az olasz csendőrség.

A fegyveres "kommandó", ahogy a csendőrség elnevezte a csoportot, 33 és 54 év közötti állattenyésztőkből és földművesekből állt, akik mind a szardíniai Nuoro megyéből, egy hegyvidéki térségből származnak.

Március 28-án álarcot viselő fegyveresek tartóztatták fel a pénzszállítókat egy autópályán San Vincenzo közelében a toszkánai partvidéken. Az egyik járművet felrobbantották. A tettesek összesen 3 millió euró (1,2 milliárd forint) zsákmányt vittek magukkal. A bűncselekményt sikerült videón is rögzíteni, amelyet a hatóságok közzé is tettek. A nyomozók szerint az elkövetők szárd akcentussal beszéltek.

A hatóságok szerint a gyanúsítottak fegyveres rablásokra szakosodtak és hónapokig készültek a bűncselekmény elkövetésére. Fiktív alibiket és járműveket is szereztek maguknak. A rablást követően a helyszínről három autóval menekültek el, amelyek közül kettőt még 2024-ben loptak el. A tettesek a biztonságiak fegyvereit is magukkal vitték. A három járművet később Pisa közelében találták meg.

A Drago, vagyis Sárkány fedőnéven hétfőn végrehajtott razziában több mint 300 csendőr vett részt Szardínia szigetén, Pisában és Bolognában. A nyomozók az ügy felgöngyölítése érdekében telefonbeszélgetéseket hallgattak le, térfigyelő kamerák felvételeit elemezték ki és nyomon követték a gyanúsítottak mozgását Szardínia és a szárazföld között.

A gyanúsítottakat jelentős összegre elkövetett rablással, illegális fegyver- és robbanószertartással, valamint orgazdasággal vádolják.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×