Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Utasait hátrahagyva menekült az átrendszámozott autó sofőrje

A Kecskeméti Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki több alkalommal is egy másik autóra kiadott rendszámmal vezette autóját Kecskeméten. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, autójával menekülni kezdett, majd utasait hátrahagyva szaladt el a rendőrök elől.

A vádirat szerint a többszörös visszaeső férfi egy, a sajátjától teljesen eltérő márkájú autóra kiadott rendszámot rakott fel az autójára, majd 2024. március 14. napján így vezette azt Kecskeméten. Az 5-ös számú főúton azonban a megengedett sebességhatárt túllépte, emiatt pedig közigazgatási eljárás indult. Ennek során megállapították, hogy az autó rendszámát kicserélték.

Alig egy héttel később, 2024. március 20. napján a vádlott ismét a másik autóra kiadott rendszámmal vezette autóját Kecskeméten. A rendőrök a belvárosban észrevették az autót és megpróbálták igazoltatni, a férfi azonban menekülni kezdett. Az üldözés Hetényegyházáig tartott, ahol az elkövető egy földes úton megállt és két utasát hátrahagyva elszaladt.

Az ügyészség a férfit folytatólagosan elkövetett egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×