Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Új módszerrel támadnak unokázós csalók

A rendőrség azt kéri, figyelmeztessék idősebb hozzátartozóikat, nehogy bűncselekmény áldozatává váljanak!

Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt napokban egy magát ügyvédnek kiadó férfi hívott fel egy idős asszonyt, és közölte vele, hogy unokája külföldön bajba került akár börtönbüntetés is várhat rá.

A sztori igazolására még az asszony unokájának szerepét is magára vállalta az egyik elkövető, aki kétségbeesett, síró hangon elmesélte, hogy segített egy csomagot feladni, amiről később kiderült, hogy drog volt benne.

A tettesek elmondták, hogy sürgősen pénzre van szükség, hogy megoldják a helyzetet. A sértett ezután az otthon lévő pénzét és az ékszereit – összesen mintegy 2 millió forint értékben – egy piperetáskába tette, majd a kapott utasításoknak megfelelően egy vidéki vasútállomásra vitte, ahol egy ismeretlen nő vette át tőle a csomagot - írja a police.hu.

Miután az asszony hiába várta a megjelölt helyen az unokáját, hazament, felhívta telefonon, és ekkor szembesült azzal, hogy csalás áldozatává vált.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakemberei az alábbi tanácsokat adják:

Járjon utána, hogy valóban baj történt-e, tegye le a telefont, majd hívja vissza hozzátartozóját!

Tegyen fel ellenőrző kérdéseket!

Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni!

Hivatalos személy nem kér pénzt!

Ne adja meg adatait ismeretleneknek!

Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot!

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×