Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Bocsánatot kért a bíróságon a rendőrből lett bankrabló

A rossz útra tért egykori rendőr elnézést kért az általa kirabolt bankfiókok dolgozóinak okozott traumákért.

Szerencsejáték függősége miatt döntött a bankrablás mellett az egykori rendőr zászlós. Az 52 éves pécsi férfi adósságokba verte magát, emiatt nem látott más kiutat, mint a bűnözést - írja a kiadott vádirat nyomán a sonline.hu.

A pécsi Komlói úti bankfiókban kétszer járt, először 2019 novemberében, majd 2020 májusában, aztán egy budapesti bankot is kirabolt 2021 augusztusában. Arcát orvosi maszkkal takarta el, némelykor fekete keretes szemüveget és kalapot is felvett. Papírlapra írt üzenetet adott át a banki dolgozóknak azzal, hogy bankrablás történik, és volt, hogy fegyvernek látszó tárgyat fogott rájuk. Megpróbálta félrevezetni a nyomozókat, bankrablás közben némelykor bicegett, hogy elhitesse magáról a sántítást, de szemtanúk látták, hogy később tökéletes mozgással szállt villamosra a fővárosban.

A bankrabló egy alkalommal kirántott egy ajtón egy nőt, máskor azzal fenyegette meg a banki alkalmazottakat, hogy ha riasztanak, később megtalálja őket. A bíróságon felszólaló egyik tanú szerint a bankban tartózkodókat megkérte, hogy menjenek be egy belső helyiségbe, és ott várják meg, míg elmegy. A rablások során 5 736 960 forint tűnt el.

"Elnézést, ha valakinek traumát okoztam, de az időt nem tudom visszafordítani, sajnálom" - mondta a vádlott a banki alkalmazottakhoz fordulva, majd arról érdeklődött, hogy a rablás utáni rovancsolásnál keletkezhetett-e hiány - írja a vármegyei portál.

A zsákmányolt összeg nagyságát már az előkészítő ülésen vitatta, azt viszont nem tagadta, hogy később illetéktelenül belépett a rendőrségi számítógépes rendszerbe, hogy kövesse az ellene folyó nyomozást.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×