Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Man in handcuffs
Nyitókép: FOTOKITA/Getty Images

Online csalókra csaptak le a rendőrök, több száz milliós a fogás

A Mátrix Projekt keretében végrehajtott országos akció során 240 millió forintot foglalt le a rendőrség az online csalásokra szakosodott bűnbandától.

Csalás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya - írja beszámolójában a rendőrség. A felderítésben már a kezdeti szakasztól, közel egy éven át a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai is aktívan részt vettek.

Egy ilyen bűncselekmények elkövetésére szerveződő csoport tagjai magukat banki ügyintézőnek kiadva hívtak fel embereket, akiknek azt a hamis történetet adták elő, hogy bankszámlájukhoz idegenek próbáltak meg hozzáférni.

A bűnözők olyan meggyőzek voltak, hogy a megtévesztett sértettek maguk utalták el pénzüket a csalók által megadott számlaszámra, abban a hitben, hogy így megvédik vagyonukat.

Másokkal azt hitették el, hogy számlájuk védelme érdekében egy programot kell telepíteniük számítógépükre vagy mobiltelefonjukra - azonban pont ezekkel a távoli hozzáférést biztosító applikációkkal (AnyDesk, Supremo) adtak lehetőséget az elkövetőknek, hogy azok bűntársaik számláira utalhassák a sértettek pénzét. Akik bankszámlájukat a bűncselekménnyel megszerzett pénz fogadására a csalók rendelkezésére bocsátották, pénzmosást követtek el. A BRFK kibernyomozói által vizsgált nyolc összefüggő ügyben a csalók összesen 82,5 millió forinttal károsították meg így áldozataikat.

A megszerzett adatok elemzését követően a budapesti nyomozók 2024. november 19-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Tolna és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködésével csaptak le a bűnbandára. A rendőri szervek munkáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda, a Magyar Nemzeti Bank, valamint az érintett pénzintézetek segítették. Az országos akciót a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály, az ORFK Kiberstratégiai Osztály és Felderítő Osztály, valamint az NVSZ Kiberfelderítési Főosztály koordinálta.

A hatóságok egyszerre huszonöt helyszínen tartottak kutatást, ahol az NVSZ is biztosított forenzikusokat. A rendőrök rengeteg informatikai eszközt és iratot foglaltak le, majd tíz gyanúsítottat hallgattak ki.

Lecsaptak egy olyan budapesti irodahelyiségre is, ahol online csalásból származó pénzeket tárolhattak. Innen, és az ide köthető további címekről összesen több mint 241 millió forint értékű eurót, amerikai dollárt, svájci frankot és más fizetőeszközt foglaltak le.

A BRFK kibernyomozói pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 30 éves, Budapesten élő ukrán-magyar állampolgárságú férfit, egy 33 éves budapesti férfit, és egy 22 éves ukrán állampolgárságú, kárpátaljai férfit. Tőlük további tízmillió forintot foglaltak le, illetve zároltak számláikról. A KR Nemzeti Nyomozó Iroda is őrizetbe vett egy 45 éves ukrán állampolgárságú férfit - a bíróság azóta mind a négy gyanúsított letartóztatását elrendelte.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×