Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
an attacker with a knife violent attacking with a knife
Nyitókép: Elmar Gubisch/Getty Images

Fordulat a dunaföldvári gyilkosság ügyében

Bűnügyi őrizetbe került az a férfi, akit a dunaföldvári gyilkossággal gyanúsítanak. A dunaföldvári gyanúsított a tárgyalást követően röviden nyilatkozott. Azt mondta, a 24 éves áldozat, akit megszúrt, meg akarta ölni a családját, ezért rántott kést.

A teol.hu számol be arról hogy a támadó férfi azt mondta bírósági tárgyalása után, azért szúrta meg a 24 éves áldozatot – aki a lánya barátja volt – mert az rájuk rontott az éjszaka közepén.

A a lap helyszíni beszámolója szerint a gyanúsított férfi láthatóan megtörten, a lábát húzva sétált ki a bíróság épületéből. Úgy fogalmazott, nagyon nehéz napokon van túl, és most, hogy szabadon engedték, nem vágyik semmi másra, mint hazamenni a családjához, akiket – saját bevallása szerint – csak védeni próbált.

A férfi ügyvédje, dr. Duzs Edit szintén megszólalt. Arról beszélt, hogy "nem elégedettek a bíróság döntésével. Szerinte semmi ok nincs arra, hogy az ügyfelét bűnügyi felügyelet alá helyezzék". Azt szeretné elérni, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi szabadlábon védekezhessen.

Dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője arról tájékoztatott, hogy a bűnügyi felügyeletet 40 napra szabta ki a bíró.

A döntés értelmében pedig a gyanúsított ez idő alatt nem hagyhatja el Tolna vármegyét.

A helyi újságírónak sikerült beszélnie egy idős nővel is, aki Dunaegyházán – ugyanott, ahol az áldozat is élt – lakik. Ő arról számolt be, a fiatal férfit mindenki zárkózottnak ismerte a faluban, és szinte alig látták a településen. A megszólaló szerint az azóta elhunyt férfi börtönben is volt, nagyjából egy évig nem látták őt a településen. Az asszony azt is elmondta, úgy tudja, azért kezdett tombolni azon a végzetes éjszakán, mert nem tudta megemészteni, hogy későbbi támadójának lánya szakított vele.

A kést rántó férfiről mindenki úgy számolt be, hogy rendes embernek ismerték, aki családfenntartóként fuvarozó cégeknél dolgozott.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×