Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
314.17
bux:
150097.6
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: police.hu

Kiderült, hogyan ölte meg párját a holland nő Budapesten

Az elkövető azt mondta, nem emlékszik semmire, pedig újra akarta éleszteni az áldozatát.

Mint arról korábban beszámoltunk, több bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiról hétfőre virradóan a VII. kerületi Kazinczy utcából. A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni.

A rendőrök délutáni tájékoztatása szerint a holland pár hétfőn hajnali 2 óra 10 perc körül féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb-lakásban. A vita során a 44 éves nő egy késsel kétszer vállon szúrta 54 éves párját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A feltételezett elkövető a cselekmény után megkezdte a férfi újraélesztését, eredménytelenül − emelték ki.

Budapest, 2024. február 19.
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak egy gyilkosság helyszínén Budapest VII. kerületében, a Kazinczy utcában 2024. február 19-én. Egy holland nő halálra szúrta a párját egy bérelhető lakásban.
MTI/Mihádák Zoltán
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak a gyilkosság helyszínén a Kazinczy utcában 2024. február 19-én. MTI/Mihádák Zoltán

A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. Vallomásában azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×