Infostart.hu
eur:
367.01
usd:
316.49
bux:
148218
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Pixabay

Már majdnem börtönt kapott a mutogatós autós - hátborzongató videó

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság első fokon felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást is kiszabott azzal a férfival szemben, aki 2020 nyarán az Egér úton olyan ingerült lett egy közlekedési szituációban, hogy bevágott a másik sofőr elé, majd befékezett, amelynek következtében a sértetti autó egy másik vétlen autóval ütközött - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint a férfi 2020. augusztus 22-én délután érvényes vezetői engedély nélkül haladt autóval a XI. kerületi Egér úton a belső forgalmi sávban, a megengedett 70 kilométer per óra helyett körülbelül 85 kilométer per órával.

A vele azonos irányban haladó másik sofőr az irányjelzőt szabályosan használva, a külső forgalmi sávból előzni kezdett, és a sávváltás miatt a vádlott elé került.

A vádlottnak emiatt - a megengedettet egyébként túllépő sebességről - pár másodpercig lassítania kellett, azonban ennél erősebb fékezésre nem kényszerült. Az előzés befejezését követően a másik autó sofőrje visszatért a külső forgalmi sávba.

A vádlott a közlekedési helyzet miatt ingerült lett, és ahelyett, hogy a belső forgalmi sávban tovább haladt volna, felvette a külső sávba visszatérő jármű sebességét, és egy ideig mellette haladt, miközben a sofőr felé mutogatott. Ezután gyorsított, majd az autóját egy hirtelen mozdulattal jobbra kormányozva,

bevágott a sértetti jármű elé, és büntetőfékezett

- írták.

A szándékos és közvetlen veszélyhelyzetben a sértett erőteljesen fékezett, próbálta az autót elkormányozni, ennek ellenére nekiütközött egy a belső forgalmi sávban szabályosan haladó másik gépkocsinak.

A balesetben senki nem sérült meg - tették hozzá.

A vádlott a másik két jármű ütközését észlelte, ennek ellenére nem állt meg, hanem a lehúzott ablakon kinyúlva, a hüvelykujját mutatta a sértettek felé, majd elhajtott.

A baleset következtében a két ütköző járműben összesen több mint 1 500 000 forint kár keletkezett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével, valamint kétrendbeli rongálás bűntettével vádolta.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményeként a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300 000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a járművezetéstől.

Az ítélet nem jogerős, a Fővárosi Főügyészség a vádlott és a védő felmentésre irányuló fellebbezésével szemben az ítélet helybenhagyását indítványozta a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszéken - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Horváth Péter pedagóguskar-elnök: reményeket fűzünk az iskolák nagyobb önállóságához
Indul a tanév

Horváth Péter pedagóguskar-elnök: reményeket fűzünk az iskolák nagyobb önállóságához

A győri gimnáziumigazgató Horváth Péter szerint az új rendszer sok eleméről ma még nem megmondható, hogy pozitív változást hoz-e, de például az iskolák anyagi önállóságát nem igazán támogatja, meg is mondta, hogy miért. Az InfoRádióban részletesen beszélt arról, mi lehet majd a tankerületek vagy a Klebelsberg Központ szerepe a jövőben.

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×