Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Döntött a bíróság a lelőtt farkas ügyében

Letartóztatták azt a két férfit, aki a gyanú szerint a Magyarországon lelőtt svájci farkas haláláért felel.

A Miskolci Törvényszék közleményében azt írta: az egyik gyanúsított április 1-jén délután a másik gyanúsított felügyeletére bízta 9 éves gyermekét, hogy Hidasnémeti külterületén vadásszanak.

Ehhez az általa engedéllyel tartott, működőképes vadászlőfegyverét az engedéllyel nem rendelkező kiskorú kezébe adta; kis idő múlva a gyermek lelőtte a fokozottan védett, 250 ezer forint természetvédelmi értékű farkast, majd a terheltek a tetemet az apa gépjárművébe helyezték, miközben az állat nyakörvét, amelyben a jeladó is volt, levágták és a Hernád folyóba dobták.

A 4000 euró (több mint 1,5 millió forint) értékű jeladó használhatatlanná vált - jegyezték meg a közleményben.

A bíróság szerint a két felnőtt férfi cselekménye - bizonyítottság esetén - alkalmas lehet természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette megállapítására, míg az egyikük esetében lőfegyverrel visszaélés és nagyobb kárt okozó rongálás bűntette is megállapítható lehet.

Jelezték, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, az eljárás során további adatgyűjtés szükséges.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértéke miatt a terheltek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást veszélyeztetnék.

A Miskolci Járásbíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, ezért - nem végleges végzésében - szeptember 4-ig elrendelte a két férfi letartóztatását - áll a közleményben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön közölte a police.hu oldalon, hogy elfogtak és őrizetbe vettek két férfit - köztük egy hivatásos vadászt - a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×