Infostart.hu
eur:
367.55
usd:
317.1
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Döntött a bíróság az angyalföldi gyilkos ügyében, sírás lett a vége

Elrendelte az angyalföldi emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A rendőrök után a bíró előtt is vallomást tett, állítólag sírt is a gyanúsított.

A gyanú szerint a férfi múlt csütörtökön Budapesten, egy XIII. kerületi lakásban bántalmazta, fojtogatta, majd nyakon szúrta a barátnőjét, aki ennek következtében a helyszínen meghalt.

A rendőrség az ügyben emberölés miatt indított nyomozást, ezután gyorsan a látókörükbe került a 35 éves férfi, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. Kedden kaptak bejelentést arról, hogy a III. kerületi Római-parton látták. A terület átvizsgálása után a gyanúsítottat elfogták, majd előállították.

A rendőrség szerdán azt közölte, hogy a férfi teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

A Fővárosi Törvényszék pénteki közleményében azt írta, a Budai Központi Kerületi Bíróság szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított elszökne vagy elrejtőzne, ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

A döntés előtt figyelembe vették, hogy a férfi személyi körülményei rendezetlenek, nincs rendszeres jövedelme, az ismerőseitől kapott kölcsönökből élt, jelentős hiteltartozása van, állandó lakhelyén évek óta nem él, az albérletét - ahol tettét elkövette - feltehetően felmondta, a bűncselekmény után pedig elrejtőzött a hatóságok elől és az elfogásáig bujkált.

A döntés végleges.

A végzést a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges. A Blikk úgy tudja, a férfi többször elsírta magát a bíróságon.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×