Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: Pixabay

Tíz év után a DNS-e buktatta le az erőszakos rablót

A Fonyódi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot azzal az ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki ismeretlen társával 2013 májusában rabolt ki otthonukban egy balatonlellei házaspárt.

A vád lényege szerint a férfi és társa látásból ismerte a kereskedelemmel foglalkozó, tehetős sértetti családot, ezért elhatározták, hogy erőszak útján szerzik meg otthon tartott értékeiket. A bűncselekmény elkövetésére a férfiak alaposan felkészültek, egyebek mellett álruhát, erős fényű lámpát, gázspray-t, fegyvert és gyorskötözőt is vittek magukkal – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményében.

A férfiak az elkövetés napján a hajnali órákban úgy hatoltak be a sértettek családi házába, hogy a szomszédos telken felállított létrán először a melléképület tetejére, onnan pedig a hátsó erkélyre másztak fel, ahol a redőnyt leszakították, majd az ajtó zárját megfúrták. A sértettek a betörés zajára nem ébredtek fel, mivel az ingatlan távolabbi részében aludtak.

A házban a fekete ruházatban és fekete símaszkban lévő vádlott és társa a hálószobában alvó sértettekre erős fényű lámpát irányított és rájuk rontottak oly módon, hogy a vádlott a feleséget rángatta ki bokájánál fogva az ágyból, majd hátrafeszített karjait gyorskötözővel összekötötte és a fürdőbe kísérte. A terhelt a sértett nőt a zuhanyzó mellé kötötte és azt tudakolta tőle, hogy hol tartják a pénzüket.

Ezt követően a vádlott visszament a hálóban lévő társához, aki korábban már a férj szemébe gázspray-t fújt, fellökte, majd ráugrott és egy fegyverrel testszerte közepes erővel ütlegelni kezdte, miközben ordítva azt követelte, hogy mondja meg, hol van a trezor.

A férfiak által kitartóan alkalmazott erőszak és súlyos fenyegetések hatására, a megfélemlített és bántalmazott sértettek útmutatása alapján az elkövetők a helyszínről több mint másfél millió forint értékű készpénzzel, ékszerekkel, a sértett férfi által engedéllyel tartott fegyverekkel és autóval távoztak.

A vádlottat végül egy ellene orvvadászat és lőfegyverrel visszaélés miatt 2021-ben indult bűnügyben levett DNS-minta alapján sikerült azonosítani, továbbá a minta egyezést mutatott egy Ausztriában 2011-ben hasonló módszerrel elkövetett fegyveres rablás miatt indított bűnügyben is. A sértettől eltulajdonított fegyverek egy részét 2016-ban foglalták le, ugyancsak egy minősített rablás miatti büntetőügyben.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×