Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
312.01
bux:
133872.25
2026. április 27. hétfő Zita
Caucasian angry and aggressive man threatening with fist.
Nyitókép: Andranik Hakobyan/Getty Images

Fellégezhet Salgótarján, letartóztatták a belváros rémét

A 24 éves helyi férfit két lopás, három garázdaság és három könnyű testi sértés miatt hallgatták ki a nyomozók.

A gyanúsított 2022. március első napjaiban egy áruházlánc több salgótarjáni boltjából lopott. A kedvence a whisky és a bonbonok voltak, amiket a ruházatába rejtett, majd fizetés nélkül távozott a boltokból, összesen több mint 100 ezer forint kárt okozva üzletszerű cselekményével.

Március 7-én aztán egy másik áruházban is szerencsét próbált, ahonnan mintegy 25 ezer forint értékben akart lopni, de a bolt biztonsági őre tetten érte és feltartóztatta, így a kár a termékek visszavételezésével az áruház részére megtérült.

A férfi május 18-án reggel, Salgótarján főtéren található buszmegállóban minden előzmény nélkül belekötött egy nőbe, az arcához tette az öklét és azzal fenyegette meg, hogy eltöri az állát. Ezután egy, a cselekménye miatt őt számon kérő férfit tettleg bántalmazta, két alkalommal felé rúgott, a második rúgása a férfi bal combját el is találta.

Ezután a június 3-án késő este egy nőt támadott meg a belvárosban: hátulról összefogta a két kezét, majd a haját három megrángatta, 8 napon belüli sérülést okozva áldozatának. A sértett a fájdalomtól felsikoltott, mire a gyanúsított elengedte őt és távozott a helyszínről.

Június 14-én este a gyanúsított a salgótarjáni távolsági autóbuszpályaudvaron egy férfire rontott rá előzmény nélkül, odament hozzá, majd két kézzel tenyérrel mellkason ütötte. Az eleső sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elkövető ezután tovább randalírozott, a városközponti áruház előtti utcaszakaszon a járókelőknek obszcén jeleket mutogatott, azt ordítozva, hogy mindenkit felvisz magához és meg fog ba..ni, majd átszaladt a Rákóczi úton a főtér területére, ahol egy kutyáját sétáltató járókelőt két kézzel nagy erővel megtaszított, amitől az a járdára esett, megütve a csípőjét és a könyökét.

A terhelt még ekkor sem nyugodott meg, visszament az autóbusz pályaudvarra, ahol este 8 óra körül szintén minden előzmény nélkül ököllel, nagy erővel az arcán megütött egy nőt, aki az elsődleges orvosi adatok szerint ugyancsak nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

S. József gyanúsítottat két lopás, három garázdaság és három könnyű testi sértés miatt hallgatták ki a nyomozók – áll a Nógrád Megyei Főügyészség közleményében. Az ügyészség a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta a férfi letartóztatását, amit a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt.

Címlapról ajánljuk
Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb strukturális feszültség tünete. Egy olyan rendszeré, amelyet túl szűkre szabtak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, de a Fidesz elnöki posztját megtartaná a párt kongresszusának támogatásával. Hasonló bejelentés Kósa Lajos alelnöktől is érkezett az este. A parlamenti frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, miközben a KDNP-ben is "generációváltás" indult: Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós szintén nem ülnek be az Országgyűlésbe. Kiderült, hogy Orbán Anita a külügyminiszteri poszt mellett miniszterelnök-helyettesi szerepet is betölt. A héten már 12 miniszter neve is nyilvánosságra került Magyar Péter leendő kormányában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×