Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
312.01
bux:
133872.25
2026. április 27. hétfő Zita
Nyitókép: Cavan Images/Getty Images

Apa és fia együtt terítette a kábítószert

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem, lopás és gyógyszerhamisítás miatt emelt vádat azzal a kábítószer fogyasztóból kereskedővé vált férfival szemben, aki előbb Hollandiából beszerzett kábítószert értékesített, majd fiával együtt több helyszínen nagy tételben maga is kender termesztésbe fogott, hogy jövedelmét közel két éven át így egészítse ki.

A vádirat szerint a kiskunmajsai férfi – az ügy vádlottja – 2019 elején került kapcsolatba kábítószerrel, melyet kezdetben csak fogyasztott. Röviddel ezután elhatározta, hogy jövedelmét ecstasy és marihuána értékesítéséből fogja kiegészíteni.

Egy kiskunmajsai tanyához álnéven postaládát és postacímet intézett, ahova eleinte Hollandiából rendelt továbbértékesítési céllal amfetamin tartalmú tablettákat, porokat és folyadékot. A NAV Repülőtéri Igazgatósága vámellenőrzés során lefoglalta a küldeményeket, amelyek összes kábítószer hatóanyagtartalma a jelentős mennyiség alsó határának 5,2-szerese volt.

A férfi bűnös tevékenységéhez 2020 nyarán a fia is csatlakozott, akivel közösen megvásároltak egy pincét, majd annak belső helyiségét leszigetelve félig automatizált termesztő rendszert alakítottak ki. A kendernövények hatékony termesztését biztosító elektromos áramot a fogyasztásmérő berendezés kikerülésével, szabálytalan leágazás kialakításával vételezték.

A vádlottak a feladatokat egymás között megosztották: a növényi egyedek csíráztatását az apa a saját lakásában végezte, míg a pincébe áthelyezett növényi egyedek fejlettségét később már együtt ellenőrizték. A marihuánát az apa Kiskunmajsán, fia Szegeden értékesítette, ennek során a fogyasztókkal konspiráltan, „virágnyelven” kommunikáltak. A kiskunhalasi rendőrök a kifejlett, virágzó kannabisz növények, valamint amfetamin tabletták és porok mellett az apa lakásán potenciazavar kezelésére szolgáló, Magyarországon nem engedélyezett gyógyszereket is nagy mennyiségben lefoglaltak.

Az ügyészség a különös visszaeső apát jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette mellett gyógyszerhamisítás és lopás bűntettével vádolja, míg fiának bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kell felelnie. Az ügyészség mindkettejükkel szemben fegyházbüntetés kiszabására, továbbá vagyonelkobzásra tett indítványt.

Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

Törékeny a rendszer – számos oka van annak, hogy most gond van a kerozinnal

A modern világ egyik legbiztosabbnak hitt rendszere, a légi közlekedés, 2026-ra meglepően sérülékennyé vált Európában. Nem egy külső sokk, hanem egymásra rakódó politikai és gazdasági döntések vezettek oda, hogy egyes reptereken már az alapvető működés feltételei is hiányoznak. A kerozinhiány nem pusztán energiaellátási probléma, hanem egy mélyebb strukturális feszültség tünete. Egy olyan rendszeré, amelyet túl szűkre szabtak.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Választás 2026: a hétvégén felgyorsultak az események, Kósa Lajos nem ül be a parlamentbe

Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát, de a Fidesz elnöki posztját megtartaná a párt kongresszusának támogatásával. Hasonló bejelentés Kósa Lajos alelnöktől is érkezett az este. A parlamenti frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, miközben a KDNP-ben is "generációváltás" indult: Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós szintén nem ülnek be az Országgyűlésbe. Kiderült, hogy Orbán Anita a külügyminiszteri poszt mellett miniszterelnök-helyettesi szerepet is betölt. A héten már 12 miniszter neve is nyilvánosságra került Magyar Péter leendő kormányában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×