Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
311.16
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

Fellökte a kocsijára ütő kerékpáros futárt – videó

Az autós a Jászaitól követte a futárt, majd miután utolérte, rátámadt.

A vád szerint egy 38 éves férfi március 22-én délután, a Szent István körúton autózott a Margit híd felől a Nyugati pályaudvar irányába, amikor a Jászai Mari tér környékén elhaladt egy kerékpáros ételfutár mellett. A futár ráütött a terhelt gépkocsijának tetejére, majd tovább hajtott.

A sofőr ezen felháborodva a kerékpáros után hajtott, a körúton utolérte, beállt elé az autójával, majd kiszállt, megragadta a futárt a karjainál és lökdösni kezdte a járda irányába. Végül egy nagyot lökött rajta, amitől a futár elesett. A támadó ezt követően elhajtott a helyszínről – olvasható az ugyeszseg.hu oldalon.

Hozzáteszik, a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága a szükséges bizonyítékokat beszerezte, ennek eredményeként a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően bűnösnek mondta ki a terheltet garázdaság vétségében, és ezért őt 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×