Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Itt az alkalom, hogy belepillantsunk egy drogdíler jegyzeteibe – képek

Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a 35 éves férfi és a 31 éves nő élettársak, akik legkésőbb 2018-tól kezdődően Budapest területén különböző fajtájú kábítószerek kereskedelmével foglalkoztak – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A vádlottak a vevőiket jellemzően az általuk bérelt VII. kerületi lakásban szolgálták ki, ahol egyúttal a kábítószereket is tárolták. A vevőkkel telefonon – szóban vagy SMS-üzenetben –, illetve különböző üzenetküldő alkalmazásokon keresztül egyeztették a kábítószerek átadásának helyét és időpontját. A 31 éves nő a kábítószerek értékesítéséből származó bevételekről, illetve a költségekről részletes írásbeli jegyzeteket is készített.

A nyomozó hatóság 2020. június 9-én intézkedett a vádlottakkal szemben. Az általuk bérelt lakásban végzett kutatás során a nyomozók több mint fél kilogramm amfetamint, 130 darab LSD bélyeget, továbbá MDMA-tartalmú tablettát, illetve port, hallucinogén hatóanyag tartalmú gombát, kokaint, és marihuánát is találtak, amiket lefoglaltak. A vádlottak az ingatlanban tartották a kábítószerek értékesítéséből származó nagy összegű készpénzt is, amit a nyomozók szintén megtaláltak és lefoglaltak.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakkal szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és velük szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A főügyészség emellett pénzbüntetés kiszabására és vagyonelkobzásra is indítványt tett a vádiratban.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×