Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Conceptual composition, mans hand holding a big kitchen knife, as self defense   weapon or some kind of horror scene.
Nyitókép: dejankrsmanovic/Getty Images

Véres vége lett a karácsonyi italozásnak

A Veszprém Megyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte a 35 éves elkövető letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi a sértett sümegi lakásán együtt italozott, majd 22 óra körüli időben az ittas állapotban lévő elkövető minden indok nélkül egy 13 cm pengehosszúságú késsel mellbe szúrta vendéglátóját, aki ettől eszméletét vesztette.

A férfi ekkor távozott a lakásból, a sértett pedig csak több óra múlva tudta értesíteni egy hozzátartozóját a történtekről. A kiérkező mentősök kórházba szállították a sérültet, ahol közel 6 órás műtéttel tudták elhárítani a mellüreget is megnyitó szúrás okozta életveszélyt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a szurkáló férfit, majd életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyészség a bűncselekmény tárgyi súlya miatti szökés, valamint a bizonyítás veszélyeztetésének veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amelyet a Veszprémi Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelt. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges – olvasható a Veszprém Megyei Főügyészség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban – éghajlatkutatók az Arénában

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×