Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.37
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Unsplash.com

Egymilliárd forint, hajók, autók, ingatlanok – óriási fogás a magyar hatóságok horgán

Több mint 1 milliárd forintot, rengeteg ingatlant, hajókat és nagy értékű gépjárműveket foglalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három, szövevényesen felépített, fővárosi irányítású bűnszervezettől. A NAV munkatársai a nagyszabású akcióban, összesen 160 helyszínen kutattak, 60 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatan már letartóztatásban vannak.

A NAV tájékoztatása szerint két, főként őrzés-védelemmel, takarítással, polcszervizzel és marketingtevékenységgel foglalkozó bűnszervezetet szolgált ki az a harmadik, számlagyárként működő bűnszervezet, melynek cégei semmilyen valós tevékenységet nem végeztek, csak fiktív számlákkal látták el megrendelőiket.

A működő társaságok a befogadott számlákkal csökkentették fizetendő áfájukat, az így összefonódó céghálók összesen

több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A bűnbandák – készülvén a lebukásra – az ellenük szóló bizonyítékokat rendszeres időközönként égetéssel, illetve darálással megsemmisítették.

A három bűnszervezetet a budapesti pénzügyi nyomozók – a MERKUR bevetési egység, a Terrorelhárítási Központ, valamint szakértők támogatásával – egy nagyszabású, országos, 160 helyszínes akcióban számolták fel. A 60 gyanúsítottként kihallgatott személy közül 6 letartóztatását a bíróság már elrendelte.

A költségvetést ért kár megtérítésére a NAV mintegy 1 milliárd forint értékben külföldi és belföldi bankszámlákat zárolt, 28 ingatlant vett zár alá, több mint 150 millió forintnyi készpénzt, 5 gépkocsit, vitorlás hajókat, kortárs festményeket, aranytömböket és ékszereket foglalt.

A zárolt és lefoglalt vagyon értékét szakértő állapítja meg, de az előzetes becslések szerint elérheti a 2,5 milliárd forintot.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×