Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
börtön

A szomszédok rábízták a kislányaikat, ő megrontotta őket, hat évet kapott

A lányok nem szóltak a szüleiknek, csak akkor derült ki a dolog, amikor egy barátnőjük érkezett hozzájuk vendégségbe, és őt is szexuálisan bántalmazta.

Nem jogerősen 6 év börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 69 éves férfit, aki megrontott felügyeletére bízott, a szomszédságában élő kislányokat.

A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint a férfit az ügyészség hatrendbeli, részben folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg.

A tényállás szerint a vádlott szomszédságában három kisgyermekes család élt és mivel a szülők jó kapcsolatot ápoltak a férfival, 2017 februárjától többször megbízták gyermekeik felügyeletével, akik közül öten többször is megfordultak a vádlott otthonában.

A bíróság megállapította, hogy ekkor a vádlott hármukat szexuálisan bántalmazta, míg kettőjükkel szemben olyan magatartást tanúsított, amivel a kiskorú sértettek testi, értelmi, erkölcsi, illetve érzelmi fejlődését veszélyeztette, ám emiatt a tíz éven aluli gyermekek egyszer sem tettek panaszt a szüleiknél.

A közlemény szerint 2017 júliusában a hatodik sértett vakációzni érkezett a környéken élő ismerőseihez és egy alkalommal, amikor

görkorcsolyázni ment két barátnőjével, a görkorcsolyája meghibásodott és annak javítása miatt betért a vádlotthoz, aki ekkor szexuálisan bántalmazta.

A kislány a történtekről beszámolt az édesanyjának, az asszony pedig feljelentést tett az ügyben.

A törvényszék a vádirattól eltérően, két gyermek esetében nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak a szexuális erőszak megvalósulását, ezért az ügyészi minősítéstől eltérően a vádlott felelősségét kétrendbeli kiskorú veszélyeztetés bűntettében állapította meg.

A bíróság a vádlottat négyrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében és kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésnek bűntettében mondta ki bűnösnek. A 6 évi börtönbüntetés mellett 6 év 6 hónapra eltiltott a közügyektől is.

A büntetés kiszabásánál a bíróság figyelemmel volt a vádlott rossz fizikai és mentális állapotára, idős korára és a bűncselekmény óta eltelt hosszabb időre is. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×