Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Pixabay.com

Mindegy volt az arcátlan csalónak, hogy benzinkút vagy szálloda

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerű csalás és lopás miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a férfi 2018 júliusában és decemberében két alkalommal tankolt egy kecskeméti benzinkúton összesen 5500 forint értékben. A tankolás után azonban fizetés nélkül elhajtott, az üzemanyag árát már a tankolás megkezdésekor sem akarta kifizetni – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A második tankoláskor mintegy 1000 forint értékben üdítőt és ételt is vett, de ezt sem fizette ki. Otthagyta a személyi igazolványát azzal, hogy a pénzt majd később hozza. A benzinkutas azonban hiába várta vissza a csalót, végül a vádlott édesanyja fizette meg a kútnak okozott kárt.

A vádlott ezen kívül 2018 novembere és 2019 januárja között kecskeméti és lakiteleki szállodákat is megkárosított. A csaló összesen kilenc kecskeméti és egy lakiteleki hotelbe jelentkezett be egy nőismerősével, aki nem tudott a bűncselekményekről.

A vádlott már a recepción való bejelentkezéskor tudta, hogy a szállodai szolgáltatások árát vagy ezek egy részét nem fogja kifizetni.

A módszere az volt, hogy amikor a távozáskor a recepción a bankkártyáját a terminál fedezethiány miatt visszautasította, azt mondta a recepciósnak, hogy kimegy az autójához a másik bankkártyájáért hogy azzal fizessen. Fizetés helyett azonban kereket oldott és indult a következő hotelbe.

A férfi a csalásokkal a szállodáknak összesen mintegy 374 000 forint kárt okozott, a legkisebb kárösszeg 750, míg a legnagyobb 116 000 forint volt. A vádlott két hotelből lopott is: ágyneműket, poharat, evőeszközöket vitt magával, de

az egyik szálloda folyosójáról két akvarell festményt is lefeszített a falról.

A lopásokkal összesen 35 000 forint kárt okozott. A csalásokkal és lopásokkal okozott teljes kárt részben a vádlott, részben pedig az édesanyja kifizette.

A vádlott jelenleg szabadlábon védekezik, őt a járási ügyészség többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és vétségével, valamint lopás vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×