Infostart.hu
eur:
380.91
usd:
321.85
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Tizenkét éve kergetett a rendőrség egy gyilkost, most már azt is tudja, kit

A nyomozás technológiája most érte el azt a szintet, hogy a csépai haramia nyomára bukkanjanak.

Tizenkét évvel ezelőtti rablógyilkosság gyanúsítottjait fogta el a rendőrség. Egyikük beismerte, hogy egy rokonával együtt rátámadtak még 2008 novemberében a Jász-Nagykun Szolnok megyei Csépán egy 79 éves asszonyra, aki belehalt a bántalmazásba - mondta el a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője keddi online sajtótájékoztatóján.

Petőfi Attila közölte: az ügyben a Jász-Nagykun Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, miután november 20-ára virradóra holtan találtak egy idős asszonyt, akit bántalmaztak és elvitték az értékeit. Akkor kiterjesztett helyszíni szemlét folytattak, sikerült a korabeli technikával olyan nyomokat és anyagmaradványokat rögzíteni, amelyekkel még most, 12 évvel később is azonosítani tudták az elkövetőket - tette hozzá.

A rendőrség egy 39 éves öcsödi férfit gyanúsított meg a bűncselekmény elkövetésével, aki bevallotta, hogy 36 éves rokonával követte el a bűncselekményt. Utóbbi megtagadta a vallomástételt.

Az orvosszakértői megállapítások alapján az áldozat életveszélyes, halálát okozó sérüléseket szenvedett - mondta Petőfi Attila. Hozzátette:

a nőt testszerte bántalmazták,

a fejét is ütlegelték, ami koponya alatti vérzést okozott, fojtogatták, és végül ez vezetett a halálához.

A rendőrök akkor az 1600 lakosú település szinte valamennyi lakosát meghallgatták, de ez sem vezetett eredményre, és a nyomozást két évvel később felfüggesztették.

A kiemelt ügyek főosztálya idén vette elő az ügyet,

sikerült olyan genetikai nyomokat felfedezniük az áldozat felső ruházatán, amiből genetikai profilt tudtak felállítani.

Feltételezték, hogy ha nem a településen, akkor annak környezetében lakhat az elkövető vagy az elkövetők, ezért a környékbeli településeken élő, korábban élet vagy vagyon elleni bűncselekményeket elkövetőket vették "górcső alá" - mondta a vezérőrnagy. Hozzátette: így sikerült azonosítani a most 39 éves B. Károly öcsödi lakost, akit elfogtak és őrizetbe vettek még múlt szerdán. A férfi először megtagadta a vallomástételt, ám másnap - ahogy Petőfi Attila fogalmazott -

egy jól megválasztott kihallgatási taktikának köszönhetően

feltáró vallomást tett.

A férfi elmondta: a szintén Öcsödön élő távoli rokonával együtt szemelték ki a sértett otthonát, és abban állapodtak meg, hogy egy éjszaka rátámadnak az asszonyra. Autóval mentek a településre, de a házat gyalog közelítették meg, átugrottak a kerítésen, betörték az ablaküveget és még a telefon légkábelét is elvágták. Sapka volt rajtuk, arcukat sállal takarták, gumi- és munkáskesztyűt viseltek. A zajokra felébredő sértettet felváltva testszerte ütlegelték, és értékeiről faggatták. Végül két gyűrűvel és az áldozat füléből kitépett fülbevalóval távoztak, az idős asszonyt holtan hagyták hátra - mondta Petőfi Attila.

A beismerő vallomást követően elfogták a jelenleg 36 éves F. Istvánt is, ő azonban megtagadta a vallomástételt.

Az összebeszélés és a bizonyítékok esetleges megsemmisítésének veszélyére hivatkozva a rendőrség javaslatot tett az ügyészségnek a két férfi letartóztatására, az ügyészség ezzel egyetértett, és javaslatára a Szolnoki Városi és Járási Bíróság elrendelte a kényszerintézkedést a két gyanúsítottal szemben.

Az MTI kérdésére a vezérőrnagy elmondta: B. Károly korábban vagyon elleni bűncselekmény miatt volt büntetve.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a rögzített nyomok kiterjedt, alapos - és 2020 technikai szintjének megfelelő - vizsgálata csak most történhetett meg, ennek alapján tudták azonosítani B. Károlyt.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsütétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsütétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések elvileg ma folytatódnak. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×