Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pexels.com

Eléri a büntetés a molesztáló iskolai portást

Minden eszközt megragadott, hogy közel kerüljön a diákokhoz. Könyörtelen börtönbüntetésre számíthat a 61 éves férfi.

Fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint egy budapesti általános iskola portásaként, illetve kertész-karbantartójaként több gyereket molesztált - közölte a fővárosi főügyészhelyettes hétfőn.

Üveges Andrea közleményében azt írta, a 61 éves férfi

sportedzéseket és szakkört is tartott a gyerekeknek, illetve a táboroztatásukban is részt vett.

A vádirat szerint a férfi a gyerekek bizalmát kihasználva 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott. A férfit 2019-ben vették őrizetbe, 2020. júniusig letartóztatásban volt, majd - az ügyészség indítványa és fellebbezése ellenére - bűnügyi felügyeletbe került.

A férfi ellen a Fővárosi Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Az ügyészség azt indítványozza, hogy ha a vádlott beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, a bíróság ítélje őt

tizenegy év és nyolc hónap fegyházbüntetésre,

valamint tiltsa el tíz évre a közügyek gyakorlásától, valamint véglegesen tiltsa el olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amely keretében kiskorúakkal hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

A Fővárosi Főügyészség arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen jellegű cselekmények napvilágra kerülésében fontos a család bizalmi és őszinte légköre, a történtek feldolgozásában pedig a szakértői segítség igénybevétele.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

Június végén megjelent véleménycikkemben amellett érveltem, hogy meg kellene szüntetni az anyák szja-mentességét, mert az alkalmatlan, sőt kontraproduktív annak a célnak az elérésére, hogy minél több gyermek szülessen a népességfogyás megállítása, de legalábbis lassítása érdekében. Cikkemre Tóth I. János reagált, aki  szerint az anyák szja-mentességét nem eltörölni, hanem értékelni és megfelelő időtávon vizsgálni kell. Úgy véli, a hazai demográfiai válság középpontjában nem elsősorban a nagycsaládok hiánya áll, hanem az első és második gyermek megszületésének elmaradása. Ebben a cikkben az általa felvetett állításokra válaszolok, amellett érvelve, hogy a demográfiai fordulat kulcsa – szemben az általa felvázolt megoldással – elsősorban a nagycsaláddá válás erőteljes támogatása, az „anyai életpályamodell” kialakítása lehet. A vita azonban túlmutathat a családtámogatások technikai részletein is egészen az úgynevezett családi választójoggal kapcsolatos elképzelésekig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×