Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
322.34
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Vádat emeltek a mórahalmi makettpark ügyében

Költségvetési csalás bűntette miatt vádat emeltek öt férfi ellen, aki 2011 és 2014 között egy uniós és magyar költségvetési forrásokból megvalósítandó mórahalmi makettpark építésére több mint félmilliárd forint támogatást kísérelt meg szabálytalanul megszerezni.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közölte: a vádirat szerint egyikük cége 2009 novemberében pályázatot nyújtott be egy olyan makettpark kialakítására, amely ötven fontos, a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló műemléket mutatba be. Vállalták azt, hogy az intézményt öt éven át üzemeltetik. A támogatási szerződést 2010 októberében kötötték meg.

A beruházás generálkivitelezője és műszaki ellenőre is a vádlottak befolyása, illetve irányítása alatt álló gazdasági társaság volt. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, amelyet a cég, 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásiból valósított volna meg.

A vádlottak a kivitelezés kezdetétől folyamatosan finanszírozási gondokkal küzdöttek, az önerő meglétét is úgy igazolták, hogy az összeget a pályázat menedzselését, illetve a projekt pénzügyi irányítását végző vádlott egy napra utalta át az erre a célra fenntartott bankszámlára. A likviditási problémák áthidalása és a minél nagyobb összegű támogatás lehívása érdekében elhatározták, hogy a benyújtandó kifizetési kérelmekben el nem készült maketteket és munkálatokat jelentenek majd készre.

A vádlottak mindvégig tisztában voltak a kivitelezés tényleges állásával, azzal is, hogy a teljesítettként megjelölt makettek egy része nem vagy csak silány minőségben készült el, egyes darabok elszámolása pedig túlárazott volt. 2014 júniusáig több mint 510 millió forintra nyújtottak be igényt. Az ellenőrzések során tapasztalt szabálytalanságok miatt végül 436 millió forintot fizettek ki nekik.

A vádlottak 2014. március 31-én a projektet készre jelentették, annak ellenére, hogy a park alkalmatlan volt látogatók fogadására, több makett sérült volt, húsz pedig az ellenőrzéskor nem is volt a helyszínen. A céget ezért a kifizetett összeg visszafizetésére kötelezték.

A 436 millió forintból a végrehajtási eljárásban alig 50 millió forint térült meg.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×