Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.68
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: police.hu

Rejtélyes postarablás Újrónafőn

Profi tolvajok dolgoztak a térfigyelő kamerákat semlegesítették, a bankautomatát szétvágták.

Sok újrónafői háztartásban szembesültek azzal hétfőn reggel, hogy nem működik a vezetékes telefon, az internet és a kábeltévé. A községháza épületében lévő postára ugyanis betörtek: több millió forintot vihettek el, rongáltak és több kábelt is elvágtak.

Az újrónafői községháza épületében működő postára még hétfőre virradóra ismeretlenek betörtek. Az épületbe hátulról törtek be, a zárakat felfeszítették – írja a Kisalföld.

A tettesek rendelkezhettek szakértelemmel, mert a hivatal melletti oszlopon több kábelt elvágtak (köztük az internethez, a kábeltelevízióhoz és a vezetékes telefonhoz tartozókat is), így a térfigyelő kamerák nem rögzítették a történteket. Szintén a hozzáértésükre utal, hogy a bankautomatát is tudták, hogyan kell felvágni. Abból több millió forintot vihettek el.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes(ek) ellen, de nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást nem adott

A Magyar Posta sem árulta el, hogy pontosan mekkora kárt okoztak a tettesek és mennyi pénzt vittek el, mivel az ügyben rendőrségi nyomozás van folyamatban.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×