Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.97
bux:
144659.63
2026. november 3. kedd Győző
Érdeklődők az első alkalommal megrendezett Múzeumok Majálisán a Magyar Nemzeti Múzeum megújult kertjében 2019. május 18-án. A kétnapos rendezvényen több mint száz múzeum és kiállítóhely programjai, koncertek és kézműves vásár várja az érdeklődőket, valamint a majális keretében adják át Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megszólalt a főmuzeológus, aki a Nemzeti Múzeumból lopott

Bosszúból vitt el csaknem 150 műtárgyat a 64 éves nő, akinek pokollá tette az életét a főnöke.

A bíróság – nem jogerősen – két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 250 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a nőt, aki a Nemzeti Múzeum raktárából 2016 őszétől egy év alatt 20 darab kisplasztikát, 73 darab metszetet és 56 darab festményt tulajdonított el, majd mintegy hárommillió forintért eladta. A 30 millió forintos eszmei értékű tárgyak nagy részét azóta meglelték egy házkutatás során, azonban egy 600 ezer forint értékű Kádár-szobor továbbra is hiányzik.

A nyugdíjas főmuzeológus a bírósági tárgyaláson beismerte tettét, de a Borsnak azt mondta, vannak enyhítő körülmények. Az egyik szerinte a munkaadójával való viszont, mert korábban fel sem vetődött benne, hogy eltulajdonítana valami a műkincsek közül, sőt ő adományozott a gyűjteménynek, de aztán új főnököt kapott, aki pokollá tette az életét. Megvonta tőle az internetet, elvette az asztalát, sőt a saját kiállításából is kirekesztette.

"Pontosan tudtam, mit csinálok, de olyan állapotban voltam, hogy már nem érdekelt. Igen, enyhítő körülménynek tartom, hogy a múzeum vétett ellenem" – mondta az asszony, és hozzátette, hogy a tárgyak nagy részét ki sem tudta volna csempészni, ha az intézmény biztonsági szkennere működőképes lenne.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×