Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: police.hu

Pénzváltós rablás - menekülnek a támadók, részleteket közölt a rendőrség

Október 7-én reggel Debrecenben, az egyik bevásárlóközpont parkolójában megtámadták egy pénzváltó alkalmazottjait.

A három támadó megszerezte a sértetteknél lévő készpénzt, majd negyedik társukkal együtt egy kék színű Skoda Superb típusú gépkocsival elmenekültek. A nyomozás adatai szerint az elkövetők német, illetve litván rendszámokat használtak a járművön - közölte a rendőrség.

A 24.hu úgy tudja, hogy több millió forintot zsákmányoltak, s a rendőrök az egyik debreceni lakótelep parkolójában találták meg a rablók által használt kocsit.

police.hu
police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azokat, akik a képen látható gépkocsit felismerik, azzal vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, illetve azokat a magán és egyéb szállásadókat, akiknél három-négy, feltehetően külföldi férfi, Debrecenben, vagy annak környékén megszállt 2019. október 3. és október 7. között, jelentkezzenek személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén!

A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×