Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
316.27
bux:
153247.96
2026. szeptember 22. kedd Móric

Súlyos hiányosságok a veronai buszbaleset büntetőperében

A buszsofőr meg sem jelent az olaszországi tárgyaláson, az alvászavara nem is szerepel az ügy iratai között.

A 2017. január 20-án történt, tizenhét magyar életét követelő buszbaleset ügyében zajló olaszországi büntetőperben az első tárgyalási napot tavaly októberben tartották, aztán december közepén, majd március elsején ült össze a bíróság, a negyedik, mindössze kétórás tárgyalásra pénteken került sor.

Az eljárásnak hat vádlottja van, öten az autópálya biztonságáért felelő mérnökök, a hatodik pedig V. János, aki elvileg a baleset idején vezette a buszt. A magyar férfi eddig egyetlen veronai pernapon sem jelent meg, csak az ügyvédje képviseli, s noha korábban elismerte, hogy ő vezette a buszt, később azzal állt elő, hogy a balesetben életét veszítő váltótársa ült a kormánynál.

A 24.hu cikke szerint néhány szülő most elhunyt gyereke fotójával a pólóján jelent meg a tárgyaláson, ezzel tiltakozva, hogy a mai napig nincs felelőse a tragédiának. Kifogásolják, hogy két és fél évvel a baleset után még mindig csupán az adategyeztetésnél tart a bírósági procedúra.

Az Origo értesülései szerint a pénteki tárgyaláson egy olyan dokumentumot nyújtottak be, amellyel bizonyítani tudják, hogy a gyanúsított vezetett. További részletek azonban nem derültek ki, mert húsz perc után az újságírókat és a fotóriportereket kiküldte a bíró a teremből a sofőr ügyvédjének kérésére. A per csak jövőre folytatódik.

Az Index szerint az olaszországi per iratai között nem szerepel az a szakértői vélemény, amely szerint a magyar buszsofőr súlyos alvászavarban szenvedett. A magyar hatóságok az erről szóló igazságügyi orvosszakértői véleményt is kiküldték az olasz hatóságoknak, de a vádiratba még csak említés szintjén sem került be.

A hozzátartozók azt is kifogásolják, hogy a busz műszaki állapotát sem vizsgálták teljes körűen, a műszaki szakértői véleményben is szerepel, hogy a buszba pótüzemanyag-tartályt szereltek be, és a részecskeszűrőjét is engedély nélkül szerelték ki. El sem indulhatott volna, az engedély nélkül beszerelt pótüzemanyag-tartály és a kiszerelt részecskeszűrő miatt ugyanis közúti közlekedésre alkalmatlan volt.

2017. január 20-án egy magyar turistabusz gyulladt ki, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói egy franciaországi sítáborból jöttek hazafelé. A busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak a Verona melletti A4-es autópályán, mielőtt az egyik felüljáró pillérének csapódott volna. Tizenheten vesztették életüket.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

80 milliárd eurós vágást szimulált Brüsszel, több száz állás kerülhet veszélybe

Akár 80 milliárd eurót is elveszíthet az EU külső fellépését finanszírozó Globális Európa program, ha a "fukar" tagállamok követelésére visszavágják a következő uniós költségvetést. A Bizottság belső szimulációja szerint a 40 százalékos megszorítás több száz állás megszűnésével és az unió globális jelenlétének jelentős gyengülésével járhatna, olyankor, amikor az USA egy betöltendő űrt hagy maga után a nemzetközi porondon. A forgatókönyv lényege, hogy meggyőzze a tagállamokat arról: nem érdemes mindent feláldozni az agrár- és felzárkóztatási források oltárán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×