Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.91
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Apa és fia gázszerelőnek adták ki magukat

Hivatalos személynek vagy gázszerelőnek adták ki magukat, idős embertől csaltak ki pénzt Nógrád megyében.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt egy 57 éves és egy 31 éves miskolci férfival szemben, akik magukat hivatalos személynek vagy gázszerelőnek kiadva több idős embertől csaltak ki pénzt Nógrád megyében - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken.

Bóna Gyula elmondta: a két férfi - apa és fia - 2018. március 27-én és 28-án több Nógrád megyei településen is megjelent, ahol a katasztrófavédelem munkatársainak vagy gázszerelőnek kiadva magukat azzal az ürüggyel jutottak be idősek lakásába, hogy ott a gázkonvektorokat kell ellenőrizniük. A vádlottak mindig formaruhába öltöztek, és azon névkitűzőt viseltek, hogy ezzel is hitelesebbé tegyék megjelenésüket.

A gázkonvektorok felületes megtekintését követően közölték a tulajdonossal, hogy azok életveszélyesek, akár fel is robbanhatnak, így azok megjavítása elengedhetetlenül szükséges.

A javítás költségeit alkalmanként 44 ezer és 76 ezer forint közötti összegben jelölték meg, melynek felét előlegként a helyszínen kellett kifizetniük a sértetteknek.

A legális tevékenység látszatának fenntartása érdekében a vádlottak a pénz átvételekor egy vállalkozási szerződést is kitöltöttek, melyben a javítások kivitelezőjeként egy nem létező céget tüntettek fel.

A főügyész hozzátette: a vádlottak a munkát nem végezték el, arra egyébként sem lett volna szükség, mivel

valamennyi gázkészülék hibátlanul működött,

és a négy sértett részére sem fizették vissza a jogtalanul átvett, összesen 108 ezer forintot.

Bóna Gyula közölte: az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, valamint a sértettek kárának megtérítésére, és a több mint 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezné őket.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×