Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Nem tudta kidobni a férjét, ezért megölte

A gyógyszer-túladagolás módszerét választotta a szabadbattyáni nő.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott egy szabadbattyáni nővel szemben.

A nyomozás adatai szerint - mint a Police.hu írja -, az 51 éves nő 2018 áprilisától rendszeresen, gyógyszerekkel mérgezte férjét szabadbattyáni otthonukban. 2018. június 1-jén pedig a gyanúsított emberölési szándékkal nagy mennyiségű, vérnyomást, szívfrekvenciát csökkentő és más tablettákat adott be a sértettnek, aki a gyógyszereket bevette, majd az azt követő néhány órán belül keringés-összeomlás és szívmegállás miatt meghalt.

Az eljárás során kiderült, hogy a nő több éve elégedetlen volt a házasságával, ami miatt a férjétől el akart válni, és azt szerette volna, ha a férfi a lakóházukból elköltözik. Mivel a sértett minden megoldást elutasított, a feleség hónapokig mérgezte, majd 2018 nyarán elhatározta, hogy gyógyszer-túladagolással megöli a férjét.

A nyomozók a nőt előállították, aki június 2-án beismerő vallomást tett.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság N. K.-t előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×