Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels

Álnéven értesítette a mentőket, miután ölt

A 39 éves budapesti férfi halálra verte ismerősét. Mindketten ittasak voltak.

A Salgótarjáni Járásbíróság 30 napra letartóztatta azt a 39 éves budapesti férfit, aki múlt kedden halálra verte ismerősét Balassagyarmaton. A bántalmazást videóra vette, álnéven értesítette a mentőket, és félrevezette a rendőröket.

Az eddigi adatok szerint a két férfi évekkel korábban Németországban ismerkedett meg, ahol egy munkahelyen dolgoztak.

A gyanúsított október 2-án a délutáni órákban meglátogatta a sértettet Balassagyarmaton. Közösen több szórakozóhelyet is felkerestek, mindketten ittas állapotba kerültek, és már az utcán kialakult közöttük szóváltás, illetve dulakodás, a gyanúsított a sértettet többször meg is ütötte.

A késő éjszakai órákban abba a családi házba mentek, ahol a sértett az édesanyjával lakott. Ott a budapesti férfi tovább ütötte és rugdosta ismerősét. Ezt, valamint a sértett szenvedését mobiltelefonja videofelvevőjével rögzítette, majd elvette a magatehetetlen férfi nyakláncát.

A bántalmazás után az éjszaka még hátralévő részét a sértett mellett töltötte. Amikor szerda reggel észlelte, hogy ismerőse nem mutat életjeleket, álnéven értesítette a mentőszolgálatot, majd a közelben levő ruházati boltban a vérrel szennyezett nadrágja és cipője helyett újat vásárolt.

Ezt követően az elsődleges intézkedést végző rendőrjárőröket félrevezetve azt nyilatkozta, hogy a sértettet általa ismeretlen személyek bántalmazták.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés és kifosztás bűntett miatt folytat nyomozást a 39 éves férfival szemben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×