Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Küldeményeket lopott és elégette a leveleket a diákpostás

Sikkasztásért indult eljárás a 16 éves fiatal és két társa ellen.

Sikkasztás miatt eljárás indult Nagykanizsán egy 16 éves fiatal és két társa ellen, mert a nyáron postásként dolgozó diák lopott a rábízott csomagokból, több száz levelet pedig elégetett vagy elszórt. Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a Zalai Hírlap online kiadásának értesülését.

A lap korábban arról írt, hogy egy olvasói levél alapján derült ki, heteken át nem kézbesített leveleket a helyettesítő postásként dolgozó diák. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán a lappal azt közölte, július 6-án kaptak bejelentést arról, hogy Nagykanizsán, a Péterfai utcában, egy erdős területen három fiatalember postai leveleket éget el.

A nyomozók megállapították, hogy a postán diákmunkásként dolgozó 16 éves fiú a rábízott csomagokat és leveleket két fiatalkorú társával felbontotta. A küldeményekből mobiltelefonokat, valamint más árukat tulajdonítottak el, illetve több kézbesítendő küldeményt elégettek, megsemmisítettek, több száz darabot pedig elszórtak az égetés helyszínén.

A lap megkeresésére a Magyar Posta kommunikációs osztálya azt választolta, hogy a nyári időszakban alkalmazott diákok közönséges levélküldeményeket kézbesíthetnek, hivatalos iratokat nem.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×