Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak a XX. kerületi Ady Endre téren, ahol többször megszúrtak egy taxisofőrt 2018. május 25-én.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Megszólalt a Budapesten megkéselt taxis

Csaknem harmincszor szúrták meg a sofőrt, túlélte a támadást, már otthon lábadozik.

Május végén Budapesten, a XX. kerületben követték el a késelést. Azóta a támadót elfogták, és a súlyos sérüléseket szenvedő 64 éves sofőr is már otthonában lábadozik.

Csaknem harminc késszúrást kellett kiállnia N. Bé­lának, a taxisofőr életéért órákig küzdöttek, tíz nappal a tragédia után pedig már otthon lábadozik. A férfi a Borsnak részletesen beszélt a drámai pillanatokról.

"Egy állítólagos társaságot kerestünk, majd a férfi váratlanul megfogta az ingem, és elkezdte hátulról szurkálni a nyakamat és a fejemet. A jobb kezemmel próbáltam védeni magam, a ballal tovább vezettem. Azt hajtogatta, álljak meg, de nem tettem, hiszen az autó volt az egyetlen fegyverem" – emlékezett vissza a sofőr, aki egy forgalmas helyre próbált eljutni.

Egy hajtűkanyar után a támadója átesett a kocsi másik oldalára, de tovább folytatta a késelést. Végül megálltak, miután a felbőszült utas az­zal fenyegette meg a taxist, hogy megöli.

A férfi végül elvette a sofőr pénzét, és elmenekült.

A 32 éves G. Ri­chárdot huszonnégy óra leforgása alatt elfogták Vecsésen. Mint kiderült: nemrég szabadult, 8 évet ült börtönben erőszakos bűncselekményekért.

"Az adrenalintól nem éreztem fájdalmat, azt hittem, csak ütéseket kapok, a késelés csupán akkor tudatosult, amikor segítséget akartam hívni és minden vérben úszott" – mondta a sofőr, aki kis híján az egyik ujját is el­vesztette. Négy órán át műtötték, jelenleg mindkét keze gipszben van.

Egy hete hazaengedték a kórházból, nem adja fel, s ha tehetné, már ma visszaülne a volán mögé.

"Szerencsére csak szúrt, ha vág is, biztos ott maradok. Egy centin múlt az életem, bármelyik szúrás lehetett volna halálos. Éjszakánként újra álmodom a szörnyűségeket" – mondta a több mint negyven éve taxizó férfi.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×