Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

26 év után sem szabadulhat Bene László

Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt - döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a tanács megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és helyt adott a főügyészség fellebbezésének. A másodfokú tanács úgy döntött, hogy Bene László

nem helyezhető szabadlábra, mert nem állnak fenn annak törvényi feltételei

- közölte Szanka Ferenc. Hozzátette, hogy Bene László sem kérte szabadlábra helyezését, és a különböző meghallgatásokból is az derült ki, nem garantálható jogkövető magatartása.

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.

A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az elítélt legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le, a bíróság utoljára 2016. szeptember 7-én döntött a férfi ügyében, mellőzve a feltételes szabadságra bocsátását.

Bene László tettestársa, Donászi Aladár 2001-ben a börtönben öngyilkos lett.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×