Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Korrupciós ügyben emel vádat az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség korrupció gyanújával vádat emel három ügyintéző ellen, akik – a vád szerint – korábban honosított személyek adataival más személyek részére jogosulatlanul állítottak ki magyar hatósági igazolványokat.

Az I. rendű vádlott 2014. és 2015. évben anyagi ellenszolgáltatás fejében hivatali ügyintézésekben vállalt közreműködést.

Három vádlott-társa a vádbeli időszakban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) egyik budapesti kirendeltségén teljesített szolgálatot, egyikük kormánytisztviselőként, a másik két ügyintéző pedig főmunkatársi besorolásban. Mint okmányügyintézők, feladatuk közé tartozott egyebek mellett a személyi okmányok – személyazonosító igazolvány, lakcímet tartalmazó hatósági igazolvány, vezetői engedély, nemzetközi vezetői engedély – elkészítése, kiállítása.

A vád szerint az I. rendű vádlott hivatali ügyintézései során ismerkedett meg a II. és III. rendű vádlottakkal, akikkel jó kapcsolatot alakított ki, majd később rávette őket arra, hogy az általa hozott ügyfelek részére más – korábban honosított – személyek adatainak felhasználásával,

hamis személyi okmányokat, így személyi igazolványt, vezetői engedélyt, útlevelet állítsanak ki.

A vád szerint a IV. rendű vádlott, bár nem az I. rendű vádlott rábírására, de hasonló módon állított ki hamis okmányokat.

A hamis okiratok kiállításáért cserébe az I. rendű vádlott 2015 márciusában az egyik ügyintézőnek egy 120 ezer forint értékű, vidéki hotelbe szóló ajándékutalványt adott, amit az ügyintéző elfogadott.

A vád szerint továbbá a II. rendű és III. rendű vádlottak a fentiekhez hasonló, más bűncselekményt is elkövettek; eszerint 2015. első felében ismerősük, illetve hozzátartozójuk kérésére jogosulatlanul lekérdezték gépkocsik adatait a gépjármű nyilvántartásból.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben hivatali vesztegetés, hivatali visszaélés, több rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×