Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Halálos gázolás lett a véletlen tolatásból

Jogerős ítélet született halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

A Pécsi Járásbíróság szerdán egy férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egy év fogházra és 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélt. A szabadságvesztés végrehajtását egy év nyolc hónap próbaidőre felfüggesztette - írta a bama.hu.

A vádlott 2016. június 6-án délelőtt, az általa vezetett távolsági autóbusszal Pécs belterületén közlekedett a Szabadság úton a Zsolnay szobor irányába a József Attila út felől. A Szabadság u. 1. szám előtti útszakaszon kialakított autóbuszöböl területéről történt elindulása során, figyelmetlensége miatt előremeneteli fokozat helyett, hátramenetbe kapcsolt. Ennek során a busz mintegy fél métert haladt hátrafelé, eközben a – szabálytalanul, két álló busz között az úttesten átkelni próbáló – sértettet, a vádlotti busz mögött, utas csere céljából várakozó busz első részének nyomta.

A sértett a baleset helyszínéről nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekkel került kórházba, azonban még ezen a napon délután 16 óra 5 perckor életét veszítette.

Az ítélet jogerős.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×