Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Még ma döntenek, előzetesbe helyezik-e a csepeli gyilkosság gyanúsítottját

Még ma döntenek, előzetesbe helyezik-e a csepeli gyilkosság gyanúsítottját

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett annak a férfinak az előzetes letartóztatására, aki megalapozottan gyanúsítható egy 57 éves budapesti nő megölésével – közölte a főügyészség.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. május 11-én

egy budapesti, XXI. kerületi lakásban egy késsel bántalmazta a sértettet azért, hogy a lakásból különféle értékeket tulajdonítson el.

A bántalmazást követően a gyanúsított a nő értékeit magához vette, majd távozott a helyszínről.

Még ma döntenek, előzetesbe helyezik-e a csepeli gyilkosság gyanúsítottját

A sértett az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen meghalt.

A gyanúsított cselekménye nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanújának a megállapítására alkalmas.

A gyanúsított 2017. május 15-én ugyan önként jelentkezett a nyomozó hatóságnál, a bűncselekmény elkövetése után azonban a helyszínt elhagyta,

majd ezután a nyomozó hatóság számára elérhetetlen volt, a felkutatására tett intézkedések sem vezetettek eredményre, így vele szemben elfogatóparancsot kellett kiadni.

A bűncselekmény után tanúsított magatartása, a terhére rótt cselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és bizonyítottság esetén a kiszabható büntetés nagysága az ügyészség álláspontja szerint megalapozza annak veszélyét, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a hatóság számára elérhetetlenné válna, így az eljárásban a jelenléte csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható.

Emellett a gyanúsított előéletére tekintettel, a bűnismétlés veszélyére is megalapozottan lehet következtetni.

Minderre figyelemmel a Fővárosi Főügyészség a férfi előzetes letartóztatását indítványozza, amelynek kérdésében a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon hoz döntést.

Az ügyben a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság teljesíti.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×