Infostart.hu
eur:
379.08
usd:
321.56
bux:
125766.85
2026. február 24. kedd Mátyás

Meglépett a házi őrizetből, de gyorsan elkapták

Fogolyszökés miatt állított bíróság elé egy 21 éves férfit a Fővárosi Főügyészség, aki gyorsított eljárásban végrehajtandó szabadságvesztést kapott.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a 21 éves férfi házi őrizetben volt, mivel ellene és társai ellen bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt eljárás folyik. A férfi először előzetes letartóztatásban volt, onnan került házi őrizetbe.

Hétfőn a férfi letépte lábáról a nyomkövetőt,

és a kijelölt ingatlanból ismeretlen helyre távozott, de a rendőrök fél órán belül elfogták.

A kerületi ügyészség a férfit az elkövetéstől számított 24 órán belül bíróság elé állította, a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság fogolyszökés miatt 8 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte. A bíróság egyúttal elrendelte a férfival szemben egy korábbi ügyben kiszabott, 1 év 10 hónap tartamú felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását is.

Címlapról ajánljuk
Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Átlépte az 1000 milliárdot a magyar lízingpiac, de nagyon hiányoznak a beruházások

Átlépte az 1000 milliárdot a magyar lízingpiac, de nagyon hiányoznak a beruházások

Tavaly a magyar lízingpiacon a finanszírozott összegek és a szerződések darabszáma is emelkedett, azonban szektorokra bontva a kép vegyes. A személyautóknál és a kishaszonjárműveknél látványos a növekedés, a termelőeszközöknél ez a tendencia kevésbé látható. A Magyar Lízingszövetség főtitkára, Kőszegi László szerint a vállalati szektorban érdemben tudott nőni a finanszírozás, ez pedig főként a nagy cégeknek köszönhető. A bizonytalanság és az alacsony beruházási kedv ugyancsak a kis- és középvállalatokat érinti, kevésbé a nagyokat. Mindeközben a támogatott finanszírozások tavaly is meghatározó szerepet játszottak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×