Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elszakadt a rendőrök egyenruhája a kocsmában

A vendégeken múlt, hogy nem ruházták meg az intézkedő rendőröket a kocsmában.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást két férfival és egy nővel szemben, akik az elmúlt héten szombaton hajnalban, jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak egy miskolci kocsmában.

A három gyanúsított – egy középkorú nő,az élettársa és a fia -már eleve ittas állapotban érkeztek a sörözőbe, ahol a fiú miután összetört egy poharat, szóváltásba keveredett a pincérnővel, majd a nő védelmére kelő egyik vendéget akarta durva, trágár szidalmak kíséretében megverni. A fiatal gyanúsítottat nem lehetett jobb belátásra bírni, így a söröző tulajdonosa értesítette a rendőrséget - olvasható az ügyészség honlapján.

A helyszínre érkező járőrök a fiatalembert kérdőre vonták a viselkedése miatt, azonban ez semmiféle hatással nem volt rá, közölte, hogy nem érdeklik a rendőrök, majd egyikük egyenruháját megragadta és a járőrt rángatni kezdte. A másik rendőr azonnal kollégája védelmére kelt, a gyanúsítottat próbálták megbilincselni, azonban ekkor bekapcsolódott az eseményekbe a már említett nő és az élettársa és mindketten olyan erővel kezdték el rángatni az intézkedő rendőröket, hogy mindkettejük egyenruhája elszakadt.

A járőröknek végül két vendég igen határozott fellépésének köszönhetően sikerült úrrá lenniük a helyzeten, a gyanúsítottakat az időközben kiérkező erősítés tagjainak segítségével állították elő.

Az ügyészség a három gyanúsítottat őrizetbe vette, majd kihallgatásukat követően velük szemben – különös figyelemmel személyi körülményeikre – előzetes letartóztatás helyett, lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt, melynek a bíróság helyt adott.

Az elkövetők bűnösségük megállapítása esetén, 2 – 8 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×