Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Autós üldözés volt Sopronban

Kicserélt rendszám, közúti veszélyeztetés és kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell egy férfinak.

A rendőrjárőrök kedden Sopronban megállítottak egy Audit közúti ellenőrzés céljából. A sofőr kivonta magát az igazoltatás alól és elhajtott. A rendőrök a jármű után két szolgálati autóval indultak, de a gépkocsi vezetője a mellé húzódó, megkülönböztető fény- és hangjelzést használó járőrt leszorította az útról, ettől a rendőrkocsi a padkának hajtott és megrongálódott.

A másik szolgálati jármű egy földúton megtalálta a kicserélt magyar forgalmi rendszámú, külföldről behozott Audit, ám a sofőr elmenekült a helyszínről - közölte a police.hu.

A 24 éves férfi végül feladta magát a rendőrkapitányságon. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, így a Bűnügyi Osztályon három bűncselekmény miatt indítottak ellene eljárást. A gyanúsítottat őrizetbe vették.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×