Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Öt évet kapott a trafikrabló

Öt év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly májusban késsel kényszerítette ki az eladótól egy debreceni trafik bevételét - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője.

Tatár Tímea hozzátette: a nem jogerős elsőfokú ítélet szerint S. Imre öt évig a közügyeket sem gyakorolhatja, és a büntetés kétharmad részének letöltése után szabadulhat feltételesen.

Emri Kinga bíró büntetőtanácsa az ügy első tárgyalási napján hirdetett ítéletet. A tényállás szerint a férfi 2016. május 14-én barátaival érkezett Hajdúböszörményből Debrecenbe, ahol egy panzióban szálltak meg.

Másnap reggel a barátok hazamentek, de mivel a pénzük elfogyott, S. Imre elhatározta, hogy bűncselekmény útján szerez pénzt. A panzióban magához vett konyhakéssel elindult Debrecenben alkalmas helyszínt keresni, de a pünkösdi ünnepek miatt szinte minden üzlet zárva volt.

A belvárosban, a Darabos utca elején található nemzeti dohányboltot nyitva találta. Bement a trafikba, ahol rosszullétre hivatkozva vizet kért az eladótól. Miközben az eladó a vizet engedte, a vádlott felállt, a zsebéből elővette a 6 centiméter pengehosszúságú kést, és a bevétel átadására szólított fel. Az eladó a kasszát kinyitotta, és az abban lévő 106 500 forintnyi papírpénzt odaadta a vádlottnak.

S. Imre arra is figyelmeztette a trafik eladóját, hogy ne nyomja meg a pánikgombot, és ne hívja a rendőröket, majd távozott. Egy non-stop üzletben a boltosokkal taxit hívatott, először Hajdúböszörménybe vitette volna magát, majd az útirányt módosította Hajdúnánásra. A rendőrség azonban Hajdúvidet elhagyva a taxit feltartóztatta, és a vádlottat elfogta. S. Imrénél a rendőrök a pénzt és a kést is megtalálták.

S. Imre a bíróságon teljes, minden részletre kiterjedő beismerő vallomást tett és elismerte bűnösségét. A vádlott bocsánatot kért a sértettől is, amiért megijesztette. Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és védője is 3 nap gondolkodási időt kért.

A vádlott előzetes letartóztatásban maradt - közölte a sajtószóvivő.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×