Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lopott a takarítónő egy II. kerületi lakásból

Csapda buktatta le a takarítónőt, aki ellopta a sértett ékszereit, valamint készpénzét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat B. Szilvia 47 éves budapesti lakos ellen lopás bűntett miatt.

A nő másfél hónap alatt több alkalommal lopott el ékszereket, valutát és készpénzt egy Budapest II. kerületi lakásból, ahol egyébként takarítónőként dolgozott. A sértett észrevette, hogy eltűnnek az értékei, ezért kamerát szerelt fel a lakásába.

A kamera rögzítette, hogy a takarítónő 2016. november 25-én reggel – miután a sértett elhagyta a lakást – kivette a szekrényből az ott tárolt valutát, majd zsebre tette. A sértett ezt követően értesítette a rendőröket, akik B. Szilviát a helyszínen elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A nő ferencvárosi lakásán tartott házkutatáskor megtalálták a korábban ellopott ékszereket.​

Forrás: police.hu

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×