Infostart.hu
eur:
388.37
usd:
330.49
bux:
110618.6
2025. december 22. hétfő Zénó

Megvan a Vajdaság legbefolyásosabb bűnbandája

A Vajdaság legerősebb és legbefolyásosabb bűnbandáját leplezte le a szerbiai rendőrség, amikor több különálló akcióban tizenegy gyanúsított fogott el - közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján.

A belügyi tárca vezetője elmondta, hogy az elfogottakat gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel, kábítószer-kereskedelemmel és börtönből való szökéssel gyanúsítják. Az akciókban nagy mennyiségű fegyvert és lőszert, valamint kábítószert foglaltak le - tette hozzá Nebojsa Stefanovic.

A belügyminiszter kijelentette, hogy elfogták a bűnszervezet vezetőjét is. "Ezek az akciók azt bizonyítják, hogy nincs egyetlen olyan bűncselekmény sem, amely megtorlatlanul marad, és egyetlen bűnöző sem, aki biztonságban érezheti magát Szerbiában" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy az év végéig további letartóztatásokra lehet számítani.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Lehet, hogy megtalálták a tudósok korunk népbetegségére a gyógyszert

Lehet, hogy megtalálták a tudósok korunk népbetegségére a gyógyszert

A Northwestern Egyetem kutatói egy korábban ismeretlen, rendkívül mérgező amiloid-béta oligomer altípust azonosítottak, amely az Alzheimer-kór legkorábbi agyi elváltozásaiért felelős lehet. A NU-9 nevű kísérleti hatóanyag egerekben jelentősen csökkentette ennek a mérgező fehérjecsoportnak a mennyiségét, valamint az általa okozott károsodásokat, így új stratégiai irányt kínálhat a betegség nagyon korai szakaszában történő beavatkozásra - írta a Sciece Daily.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×