Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vádat emeltek egy volt adóhatósági vezető és egy ügyvéd ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy volt adóhatósági vezetővel szemben, aki a vád szerint ügyvéd ismerőse kérésére jogosulatlanul kért le adatokat az adóhatóság nyilvántartásából - közölte a főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor főügyész közleményében azt írta: a vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja 2010 őszétől vezető beosztású adóhatósági tisztviselőként Budapesten dolgozott, munkakörének ellátásánál hozzáfért az adóhatóság irataihoz és nyilvántartási rendszereihez.

Az ügy másodrendű vádlottja ügyvédként tevékenykedett.

A vád szerint az ügyvéd 2011 októbere és 2012 februárja között rávette az elsőrendű vádlottat arra, hogy az általa meghatározott cégeknek nézzen utána az adóhatóságnál, kísérje figyelemmel a velük kapcsolatos adóhatósági eljárásokat, és minderről tájékoztassa, hogy ezen belső információk felhasználásával jogtalan előnyre tehessen szert az ügyfeleinél.

Az adóhatóságnál vezető beosztásban dolgozó elsőrendű vádlott az adóhatósági nyilvántartásokhoz való hozzáférési jogát kihasználva, kötelezettségeit megszegve, törvényes alap nélkül rendszeresen kért le jogtalanul adatokat az ügyvéd által meghatározott hat cégről, az eredményről pedig telefonon tájékoztatta a másodrendű vádlottat, ezáltal jogtalan előnyt biztosítva neki.

A Fővárosi Főügyészség a volt adóhatósági vezetőt hatrendbeli hivatali visszaéléssel, ügyvéd társát pedig ezen bűncselekményekre felbujtással vádolja.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×