Infostart.hu
eur:
375.78
usd:
318.55
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Majdnem 80 vádlottja van a húszmilliárdos soltvadkerti ügynek

Húszmilliárd forint kár ért egy takarékszövetkezetet, miután vezetői és dolgozói hitelképtelen ügyfeleknek nyújtottak hitelt, valamint fedezetlen váltókat fogadtak be. Az ügyben 76 vádlott ellen indult eljárás - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a 76 vádlott között vannak a takarékszövetkezet egyes vezetői, tisztségviselői, ügyintézői, de cégek vezetői és magánemberek is, akik hiteleket vettek fel a Bács-Kiskun megyei pénzintézettől.

A takarékszövetkezetnél dolgozó vádlottak 2005 és 2011 között több mint 120 hitel kihelyezésekor szegték meg a jogszabályokat és a takarékszövetkezet belső szabályzatait. Olyan cégeknek és magánembereknek nyújtottak hiteleket, amelyeknek-akiknek nem volt meg az ehhez szükséges hitelképességük. A kölcsönöket sokszor csak azért adták, hogy az adott ügyfél korábbi lejárt, nem fizetett problémás kölcsönét egy újabb nagyobb összegű hitellel rendezzék. Az újabb kölcsön visszafizetésére azonban nem volt reális esély, ami minden érintett számára egyértelmű volt. Mindezek miatt a takarékszövetkezetet mintegy 20 milliárd forint vagyoni hátrány érte - írták.

A cégek képviselői, illetve a magánemberek közül többen a felvett kölcsön egy részét visszajuttatták a kölcsön nyújtásában közreműködő dolgozónak.

Emellett a takarékszövetkezet 2011-ben több mint ötmilliárd forint értékben olyan váltókat fogadott be, amelyek mögött nem volt fedezet. Ennek az volt a célja, hogy a pénzintézet rossz anyagi helyzetét leplezzék, látszólag javítsák.

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottjai jelenleg szabadlábon vannak, őket a főügyészség bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés bűntettén kívül egyebek mellett csődbűncselekménnyel, számvitel rendje megsértésével és vesztegetéssel is vádolja.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2012. június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és rendelte el a végelszámolást. A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette a tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált, ami nem teszi lehetővé a takarékszövetkezet biztonságos működését, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait.

A rendőrség 2015 augusztusában közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal zárta le a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet gazdasági tevékenységével kapcsolatban folytatott eljárást.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×