Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Meghosszabbították a nyomozást a Simon-ügyben

További három hónappal meghosszabbították a nyomozást a költségvetési csalással és hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsított Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének ügyében.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője pénteken az MTI megkeresésére azt közölte: a Simon Gábor és társa ellen folyó nyomozás - 2015. június 14-én lejáró - határidejét az ügyészség 2015. szeptember 14-éig meghosszabbította.

A szóvivő tájékoztatása szerint az ügyben továbbra is két gyanúsított van. Simon Gábor jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, amelyet 2015. július 29-ig rendelt el vele szemben a bíróság.

Simon Gáborról tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók vannak. A KNYF csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és ötrendbeli hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja az MSZP volt elnökhelyettesét. A politikust március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később pedig házi őrizetbe került.

Az ügy kirobbanása után Simon Gábor százmillió forintnál több adóhátralékot fizetett be a külföldi számlákon rejtegetett vagyona után.

Idén május 15-én a Napi Gazdaság azt írta: információik szerint rövidesen megkezdődik az iratismertetés, a volt politikust egyszer még beidézik az ügyészek, és közlik vele a végleges gyanúsítást. Az újság úgy tudja, a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, hogy milyen forrásból származik az eltitkolt 240 millió forint.

Ugyanaznap a volt szocialista képviselő a TV2 Tények című műsorában arról beszélt: lelkiismerete tiszta, sem takargatnivalója, sem félnivalója nincs. A volt politikus a hírműsornak a pénz eredetéről nem beszélt. Elmondta ugyanakkor, az ügyben végig ártatlannak vallotta magát. Arról is szólt, korai arról beszélni, visszatér-e politikusként, és arról is, melyik pártban, megjegyezte ugyanakkor az MSZP-re utalva, hogy oda nem léphet vissza, ahol egy éve volt.

A hírműsorban elhangzott, hogy Simon Gábor visszafizetett 128 millió forint adóhátralékot, emiatt esetleges börtönbüntetését csökkenthetik.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×