Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Iratismertetéssel folytatódott másodfokon a romagyilkosság-per

Iratismertetéssel megkezdődött a másodfokú büntetőper a romák sérelmére évekkel ezelőtt elkövetett gyilkosságsorozat ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán szerdán.

A tárgyalás az elsőfokú ítélet ismertetésével kezdődött: a Budapest Környéki Törvényszék 2013. augusztus 6-án tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot, Csontos István pedig 13 év fegyházat kapott.

Mint elhangzott, a vádlottak fellebbeztek, részben hatályon kívül helyezés, részben felmentés és enyhítés érdekében.

Az ügyészség a negyedrendű vádlott esetében súlyosítást indítványozott, mert álláspontja szerint Csontos Istvánnak a katonai elhárítás egykori ügynökeként lett volna lehetősége gyilkosságokat megakadályozni, ha tájékoztatja a hatóságokat az általa korábban megfigyelt társaságról.

A délelőtt az elsőrendű vádlott védője beadványainak ismertetésével telt. Az ügyvéd egyebek mellett kifogásolta a követhetetlen bizonyítási eljárást, egyes esetekben a tanúkihallgatások módját, a szembesítések és kioktatások elmaradását, továbbá azt, hogy az elsőfokú bírósági eljárás során egyes esetekben nem történtek meg szakértői kirendelések, nem döntöttek indítványokról, valamint a többi között a tárgyalási jegyzőkönyvek hiányosságaira is felhívta a figyelmet.

A másodfokú büntetőper első tárgyalási napja nagyfokú sajtóérdeklődés mellett zajlik. A vádlottakra a büntetés-végrehajtás maszkos munkatársai vigyáznak.

Az eljárás adatai szerint Kiss Árpád, a testvére, Kiss István és Pető Zsolt 2008-2009-ben kilenc helyszínen hajtott végre fegyveres támadást romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyermek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Csontos István a két utolsó támadásban vett részt sofőrként.

Az elkövetők 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán hajtottak végre támadásokat.

A kislétai és a tiszalöki bűncselekménynek egy-egy, a nagycsécsinek és a tatárszentgyörgyinek két-két halálos áldozata volt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×