Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.6
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Megkezdődött a moszkvai ingatlanügy tárgyalása

A vádirat ismertetésével megkezdődött Magyarország moszkvai kereskedelmi képviselete épületének értékesítése miatti büntetőper szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken. A vádlottak padjára akkori tisztségviselők kerültek: a moszkvai magyar nagykövet, a Külügyminisztérium államtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatója, értékesítési igazgatója, valamint a cég három másik munkatársa.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly májusi, a vádemeléskor kiadott közleménye szerint a moszkvai kereskedelmi képviselet épületének értékesítési eljárása 2005 októbere és 2008 márciusa között zajlott. A vád szerint a volt moszkvai nagykövet 2008. március 14-ei dátummal, felettesei tudta nélkül írt alá adásvételi szerződést a Diamond Air társaság képviselőjével az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról. A szerződés szerint a vételár 23 millió 689 ezer 585 dollár volt, amelyből a vevő 2,4 millió dollárt korábban, 2005 decemberében kifizetett az eladónak, a fennmaradó több mint 21 millió dollárt pedig 2008. március 17-én utalta át a magyar államnak. A szerződés megkötése, teljesítése és bejegyzése folytán azonban az ügyészség szerint az államnak több milliárd forintnyi hátránya keletkezett, amely nem térült meg. A főügyészségi közleménye szerint ugyanis a moszkvai ingatlan egy 2008-as értékbecslés alapján több mint 108 millió dollárt ért.

Székely Árpád volt nagykövetet különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Márta államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolták meg. Az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst, értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát társtettesként elkövetett bűnpártolás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolja az ügyészség.

A Budapest Környéki Törvényszék - mielőtt tárgyalni kezdte volna az ügyet - tavaly május 30-án felfüggesztette az eljárást, mert megítélése szerint olyan bizonyítékok beszerzésére volt még szükség, amelyek nélkül érdemben nem bírálható el a cselekmény.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője idén februárban a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy megérkeztek a válaszok a jogsegélykérelemre az ügyben, így folytatódhat az eljárás. Azt mondta, a beszerzett információk igazolják a gyanút, hogy az ügylet során 100 millió dolláros rés mutatkozik. (Ennyivel többért - 3,5 milliárd rubelért - vásárolta meg az orosz állam az ingatlant, mint amennyiért a magyar fél eladta.)

Székely Árpád, Fekszi Márta, Tátrai Miklós és Császy Zsolt nyílt levelükben visszautasították a főügyész állításait. Egyebek mellett azt írták: az orosz ügyészség levele alapján az orosz kormány által az orosz cégnek kifizetett orosz közpénz került offshore számlákra, aminek "Magyarországhoz a világon semmi köze nincs".

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×