Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tizenöt év fegyházra ítélték a csecsemőgyilkos kaposvári apát

Tizenöt év fegyházra ítélte nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék kedden azt a 23 éves helybéli férfit, aki tavaly novemberben megverte és megfojtotta öt hónapos kislányát - közölte a törvényszék sajtóirodája az MTI-vel.

A kislány - a család második gyermeke - a születése után nevelőszülőkhöz került, ugyanis a gyámhatóság alkalmatlannak tartotta szüleit és életkörülményeiket az újabb gyermek nevelésére. A kicsi négy hónapos korában került vissza a szüleihez.

Az apja azért bántotta és fojtogatta a csecsemőt, mert sírásával zavarta a nyugalmát, nem tudott tőle aludni. A gyermek a koponya- és agysérüléseibe, valamint légzési elégtelenségbe halt bele. Azt, hogy nem lélegzik, az anyja vette észre. Felébresztette az apát, majd hívták a mentőket, de ők sem tudtak segíteni.

A vádlott a bíróságon visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallomását, a szakértők véleménye szerint azonban a gyermeket úgy bántalmazhatták, ahogy a férfi a rendőrségen elmondta. Annak is voltak jelei, hogy a csecsemőt korábban is megverték.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így jogerős ítéletet a Pécsi Ítélőtábla hoz majd.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×