Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
311.72
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Õrizetbe vették a kerepesi férfi feltételezett gyilkosát

Õrizetbe vettek egy 39 éves kistarcsai férfit, akit azzal gyanúsítanak a rendőrök, hogy szombatra virradóra halálra késelt egy férfit Kerepesen - közölte Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a kistarcsai férfi társaival szombat éjszaka megjelent Kerepes egyik családi házánál, ahol az ott lakókkal vitatkozni kezdtek.

Hozzátették: a vita verekedéssé fajult, amelynek során a kistarcsai férfi késsel megszúrt egy 28 éves férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrök négy embert állítottak elő és hallgattak ki a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben. A 39 éves kistarcsai férfit kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették, ellene emberölés gyanúja miatt folyik eljárás.

A nyomozóhatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×