Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Felszámoltak két bordélyházat Budapesten

Felszámoltak két bordélyházat Budapesten, a VIII. és a X. kerületben - jelentette be Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

Az ügyben öt kínai állampolgárt - három férfit és két nőt - gyanúsítanak emberkereskedelemmel és prostitúció elősegítésével, előzetes letartóztatásuk folyamatban van - mondta az igazgató.

A gyanúsítottak mellett a prostituáltak is kínaiak, a vendégkör ugyancsak kínai, valamint vietnami állampolgárokból állt.

Bucsek Gábor ismertette: tavaly októberben jutott tudomásukra, hogy kínaiakat foglalkoztató bordélyházak vannak a fővárosban. A május 31-én megtartott házkutatáson pedig kiderült, hogy az ott uralkodó körülmények nem feleltek meg az alapvető higiénés szabályoknak sem.

A gyanú szerint négy-hat nőt foglalkoztattak egyszerre a két helyszínen. A bűnszervezet a Kínában nehéz körülmények között élő nőknek kölcsönt adott a hazájukban, és a tartozást kamatostul kellett ledolgozniuk Magyarországon. Volt, akinek azt mondták, masszázsszalonban fogják foglalkoztatni őket, másokkal közölték az igazat. A prostitúcióra kényszerítettek útlevelét a bordélyházakban elvették, így tartották vissza őket.

A nőket Olaszországon vagy Szlovákián keresztül utaztatták be Magyarországra, a rendőrség ezért Kína mellett ezeket az országokat is megkeresi az ügyben.

Bucsek Gábor kérdésre válaszolva közölte: tele tárral három éles lőfegyvert, kábítószergyanús anyagot és mintegy tízmillió forint értékben készpénzt is lefoglaltak.

Az eddigi tanúmeghallgatások alapján valószínűsíthető, hogy 2012 nyarától működött a bűnszervezet - mondta az MTI érdeklődésére az igazgató.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×