Infostart.hu
eur:
388.61
usd:
329.93
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Százmillió forintos károkat okoznak a vandálok és a tolvajok Budapesten

Megrongálták az alig két hete átadott gellérthegyi kőcsikós játszóteret és az azt körülölelő "Hasznos hulladék" utat, tanösvényt; a vandálok és a tolvajok minden évben több száz millió forint kárt okoznak a Budapesti Városüzemeltetési Központ közszolgáltató cégeinek és így a főváros lakosainak - közölte a BVK Holding Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a felújított, április 26-án átadott játszótér eszközeit, padjait, valamint az öt állomásból álló út egyik tábláját ismeretlenek a felismerhetetlenségig összefirkálták, a szemléltető eszközökből többet letörtek.

A BVK Holding Zrt. cégei közül a Főkert-nek tavaly tízmillió forint kára származott csak a parkberendezések rongálásából, lopásából. A társaság kénytelen rendszeresen pótolni a vízórákat a Margitszigeten, a Városligetben, a Gellérthegyen és a Népligetben. Az öntözőrendszerek sincsenek biztonságban a rongálóktól, de a segélykérő oszlopok, a fák, a kiültetett virágok, a szobrok sem, sőt a játszótéri játékokat is rendszeresen megrongálják.

A közlés szerint a lakossági hulladékgyűjtő tartályok is a rongálók és tolvajok gyakori célpontjai, tavaly 1300 kukát tettek tönkre vagy loptak el a Fővárosi Közterület-fenntartótól (FKF) és a lakosságtól. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek nem rendeltetésszerű használatából fakadó takarítási, szállítási költségek éves szinten csaknem egymilliárd forint pluszköltséget rónak az FKF-re, és így a budapestiekre. Szintén tetemes összegeket kénytelen áldozni a cég a vadplakátok és graffitik eltávolítására.

A lopásokból és értelmetlen rongálásokból a Főtávnak évente 4-5 millió forint vagyoni kára származik. Több mint egymillió forint értékben loptak el külső érzékelőket, légtelenítőket és nyomásmérő eszközöket, de több hőközpontot is feltörtek, ezzel félmillió forint kárt okoztak a társaságnak. A távhővezetékek burkolatvédő lemezeinek eltulajdonításából is mintegy egymillió forint kára származott a Főtávnak, de az ellopott aknafedelek pótlására is csaknem 400 ezer forintot kellett költenie.

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) temetőiben a rongálások kifejezetten anyagi érdekből történnek. A tolvajok ellopják a sírkövek egyes elemeit, például a vázát, a fejkövet, a bronz díszeket, és azokat értékesítik, majd ajánlatot tesznek a helyreállításra.

Felhívták a figyelmet arra: az ilyen eseteket úgy lehet csökkenteni, ha a temetőlátogatók nem bíznak meg munkával a temetőkben sétáló és ott erre ajánlkozó embereket, hanem minden szolgáltatást a temető felvételi irodájában, vagy telephellyel, irodával rendelkező vállalkozótól rendelnek meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×